2012. november 15., csütörtök

11. Fejezet-Az első együtt alvás.


Augusztus 12.

Mivel  Emi-éké volt a ház mi úgy döntöttünk hogy elmegyünk vacsizni aztán mozizunk egy jót. De amikor elkezdett nagy szemekbe hullani az eső ez a tervünk  meghíusúlt.
  Így gyorsan Hazarohantunk, mire hazaértünk már csurom vizesek voltunk. Bementünk a házba levettük a cipőnk. Ő ott várt leértem már csak egy szál nadrág volt rajta, mikor megláttam kockás hasát elöntött a forróság és azt hittem hogy ott rögtön elolvadok.
Átnyújtottam  neki a törölközőt és kimentünk a hátsó kertbe hogy megszárítkozzunk  és vittük a vizes ruháinkat is. Még jó hogy  én Bikini felsőt vettem melltartó helyett  és nem tangát amit amúgy is utálok.
Egyszer  csak hallom hogy csapódik a bejárati ajtó. Anyum volt az. Én gyorsan Berohantam persze törülközőbe  és követett engem Alex is követett engem.
Anyum nagyon meglepődött mikor meglátott minket törölközőbe gyorsan félre is hívott hogy mi folyik itt. ÉN elmagyaráztam neki hogy mi történt és megértette .Szegény Alex az meg csak áltt ott egyszál törölközőbe meg ami a törölköző alatt volt . Odamentem hozzá és gyengéden megcsókoltam. -Anyum meg engedte hogy itt aludj- mondtam vigyorogva.
Anyum hirtelen megszólalt- ha kell Alex valami ruha és nem akarsz hazamenni akkor  nálunk van egy pár felső esetleg még nadrág is.- mosolygott.
-Köszönöm-mondta Alex kedvesen és visszacsókolt.
Anyum hirtelen közbe vágott  hogy ha lehetséges itt lenn aludjunk a nappaliba. Gyorsan félre vonultam anyámmal hogy megmondjam neki hogy én vagyis mi még nem akarunk semmit elsietni meg ilyenek  de csak  azt fújta hogy jobb ha akkor is a nappaliba alszunk.
Elmentem gyorsan egyet tusolni mire hallom hogy valaki benyit, szerencsére csak anyám volt rendesen rám hozta a frászt mondhatom. Felöltöztem aztán kimentem mire Alexel találtam szembe magam egy szál felsőbe és gatyába. -A nadrágok nagyok rám- mondta a fejét vakarva. Én csak mosolyogtam rajta.
Jó éjt kívántunk anyumnak és bezártuk az ajtót. Bekapcsoltuk a tévét amin épp valami akciófilm ment, odabújtam Alexhez mire eltaszított magától.
Ijedten néztem Alexre aki  válaszúl hosszan megcsókolt. Aztán rájöttem hogy mért taszíthatott el, csak mosolyogtunk egymásra. Aztán közelebb húzott magához és újra megcsókolt hosszabban, finomabban,szenvedélyesebben. Szép lassan elaludtam a mellkasán. Egyszer csak arra keltem hogy nincs mellettem.
Gyorsan kikeltem az ágyból és elindultam a zaj  irányába még sötét volt odakint.
 Valaki zuhanyzott  gondoltam anyum az mert ő korán kel hogy időben ki nyissa az éttermet,
 de amikor benyitottam majd leesett az állam és gyorsan eltakartam a  szemem majd  becsuktam az ajtót szerencsére nem vett észre.
Gyorsan visszafeküdtem az ágyba és úgy tettem volna mint ha alszok amikor bejött a szobába és befeküdt mellém. Odafordultam hozzá   mire  megcsókolt és halkan odasúgta. -Jó reggelt Elim-
-Visszacsókoltam-  mire szorosan magához húzott, még szerencse hogy sötét volt mert  olyan vörös lehettem mint egy paradicsom. Egyszer csak hallom  anyu ébresztőjét .-Még csak hajnali fél négy- mondtam  álmélkodva. Bekapcsoltam a Tv-t még adás szünet volt benne így felálltam és beraktam egy DVD-t a lejátszóba, amin valami vígjáték kezdődött épp.
Befeküdtem Alex mellé  és elkezdtük nézni a filmet,  valahol reggel 7 fele lehetett mert anyum benyitott hogy mi már nem alszunk fejjel. Persze egyből az jött le neki hogy itt történt valami....pedig semmi semmi sem történt.
Érdekes módon valaki használta a csengőt kinéztem  és  Em volt és Bem.  Beengedtem őket mire rá jöttek hogy mi még lustálkodunk  kicsit kellemetlenül érezték magukat hogy megzavartak minket a pihenésbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése